A kötés régóta szerves része volt az életemnek, néhány éve pedig úgy döntöttem, hogy nem csupán hobbiként szeretnék ezzel a műfajjal foglalkozni. Az első weboldalam 2011-ben indult, akkor még csak néhány mintával, azóta eltelt néhány év, és egyre több munkám közül válogathattok. A saját kiadású minták mellett olykor magazinokban is közreműködöm, találhattok tőlem tervezményeket többek között az Interweave Knits, a Knitscene, a knit.purl, a Twist Collective, a Knitty és a Knit Now egyes számaiban is.
Saját kiadású leírásaim három nyelven, magyarul, angolul és németül is elérhetőek.
Szeged környékéről származom, a Szegedi Tudományegyetemen végeztem 2006-ban angol és német szakon. Ezután három évig egy hódmezővásárhelyi gimnáziumban tanítottam, majd 2009-ben Svájcba költöztem. Itt egy évet dolgoztam helyettes tanárként különböző iskolákban, ezután kezdett az addigi hobbi a hivatásommá válni. A tanítást azonban tulajdonképpen sosem hagytam abba. Tervezőként ugyanis nem csak azt tartom fontosnak, hogy igényes darabokat készítsek, hanem arra is törekszem, hogy olyan leírást írjak hozzájuk, ami logikusan felépített és jól érthető.
Amennyiben tetszenek a munkáim, különböző szociális platformokon is követhetitek, hogy éppen min dolgozom. A kötősök legnagyobb nemzetközi oldalán (ravelry), valamint többek között a facebookon is megtalálhattok.